A lelki élet szabályai és határai

 

Aki tanulmányozza Mohamed Próféta életútját és a korai muszlimok életét, tudhatja hogy a Próféta és társai egyszerű, átlagos és természetes életet éltek. Főként munkával és istenszolgálattal töltötték az idejüket. Szerteágazó tevékenységeik mellett – pl. kereskedelem, földművelés, kézművesség – szabad idejükben a Próféta köré gyűltek és ilyenkor tanulással, vagyis az iszlám tanításainak elsajátításával foglalatoskodtak. Lelki életüket tekintve számos szabálynak és feltételnek tettek eleget, annak érdekében, hogy helyesen éljék meg vallásukat és elfogadtasson istenszolgálatuk, továbbá hogy ne vesszen kárba fáradozásuk. Ezen szabályok és feltételek közül a legfontosabbak a következők:

1. A tiszta egyistenhit megvalósítása:

A Próféta társai a Koránból és a próféta mondásaiból megismerték istenüket, az egyedüli Istent, Allahot, az ő Teremtőjüket, Urukat, és elsajátították az Ő legszebb neveit és abszolút tulajdonságait. Csak és kizárólag Benne hittek, mint istenségben és csupán egyedül hozzá fordultak imádattal.
A tiszta egyistenhit a biztosíték az evilági és túlvilági boldogságra: „Azok, akik hisznek, és nem zavarják meg hitüket igazságtalansággal (az istentársítással), azok számára a biztonság jár és ők az Igaz Útra lettek vezérelve.” (Korán, 6:82) „Bizony azok, akik hisznek, és jótetteket cselekszenek, azok számára (a túlvilágon) kertek lesznek, melyek alatt folyók folynak. Ez a hatalmas siker.” (Korán 85: 11)
Allah minden bűnt megbocsát, kivéve a társítást: „Bizony Allah nem bocsátja meg azt, ha társat állítanak neki, és ami ezen kívül van, azt megbocsátja annak, akinek akarja” (Korán 4: 116). Allahnak társat állítani súlyos következménnyel jár: kárba vész a hit, a jó cselekedet: „Bizony, már megkaptad azt a sugallatot – és azok is, akik előtted voltak (a próféták közül) – hogy ha társat állítasz, akkor cselekedeteid kárba vesznek, s a vesztesek között leszel.” (Korán 39: 65). Cselekedeteink Allah általi elfogadásának nyitja tehát az egyistenhit. A társítással a kívülről szépnek minősíthető lelki élet is elveszíti eredményét és értékét.

2. Az őszinte odaadás és őszinte szándék:

Az iszlám vallásban a jótett elfogadtatásának második feltétele az egyistenhit után, hogy csakis Allahért, az ő megelégedéséért történjen. A magasságos Allah azt mondta: „És nem kaptak más parancsot, csak azt, hogy szolgálják Allahot őszinte odaadással a vallásban” (Korán 98: 5). Fontos hogy a cselekedet mentes legyen a látszatból történő cselekvéstől, vagyis a képmutatástól. Ha valaki nem azért végez istenszolgálatot, hogy Allahoz közeledjen, hanem azért hogy az emberek lássák, az ilyen ember cselekedete hiábavaló (mint például azé, aki azért imádkozik, hogy lássák az emberek, micsoda jámbor és hívő ember).
Allah mindenkinek azzal fizet meg, amit megérdemel, hiszen Allahot nem lehet becsapni. Azt mondta a magasságos Allah a Koránban: „Bizony, a képmutatók [azt hiszik, hogy] félrevezetik Allahot, de Ő vezeti őket félre, és amikor imádkozáshoz kelnek fel, lustán kelnek fel, az emberek előtt teszik a látszatért, és nem említik Allahot, csak kevésszer” (Korán, 4:142). Allah küldötte azt is mondta: „Aki híressé teszi magát, hírhedtté teszi azt Allah. És aki látszatért cselekedett, rossz látvánnyá teszi őt Allah.”
Allah küldötte arra tanította követőit, hogy tisztítsák meg szándékukat. Allah küldötte így szólt: „Bizony a tettek a szándék alapján vannak [megítélve], és bizony minden embert az illet meg, amit szándékozott…”. (al-Bukhárí és Muszlim)

3. A Szunna követése:

A próféta kortársai megtanulták és megértették, hogy egy vallási cselekedet csak akkor kerül elfogadtatásra Allahnál és csak akkor szerez jutalmat a cselekvő, ha cselekedetével követi a Próféta irányadó életmódját, cselekedetei, vagyis a Szunnát (életmód, hagyomány). Ezért minden muszlimnak kötelessége megismernie a Próféta Szunnáját (életmódját, hagyományát) annak érdekében, hogy a helyes úton járjon. A kitaláció, a vallási újítás – még ha jótettről van is szó – nem elfogadható, sőt el van utasítva. Allah küldötte azt mondta: „Tartsátok magatokat az én szunnámhoz és az igaz úton járó és helyesen vezérelt kalifák (utódok) szunnájához, harapjatok rá az őrlőfogakkal, és óvakodjatok az újításoktól, mert minden kitaláció tévelygés!” (Abú Dáúd és at-Tirmidzí). Allah Küldötte egy másik hadíszban így szólt: „Aki ezen ügyünkbe (az iszlám vallásba) új dolgot hoz, olyat, amely nem tartozik bele, az elutasítandó”. (Al-Bukhárí és Muszlim).

4. Mértéktartó istenszolgálat:

A próféta társai a lelki élet terén mértéktartóan és kiegyensúlyozottan cselekedtek: nem hanyagolták el az Istennel való kapcsolatukat, de nem estek túlzásokba. Istenszolgálattal, a tilalmas cselekedetek elkerülésével és az iszlám törvényeinek betartásával kívántak Allahhoz közeledni, az Ő szeretetét, megelégedését és jutalmát elnyerni. Mindezt azonban mértéktartóan, tehát az arany középút követésével tették: „Eképpen tettünk titeket [muszlimokat] középúton álló közösséggé, hogy tanúk legyetek az emberiséggel szemben.” (Korán, 2:143)

Voltak a Próféta társai között, akik előnybe részesítették a túlvilágot és lemondtak az evilági élettel járó örömök egy részéről, a kényelemről, a gazdagságról és pompáról, inkább egyszerű, szegényes életmódot választottak maguknak. Őket zuhhád-nak, (önmegtartóztatóknak) hívták. Nappal önkéntes imádkozással, böjtöléssel, Korán-recitálással és folytonos istenemlegetéssel, éjszaka önkéntes virrasztással, hosszúra nyújtott imádkozásokkal, sírással és könyörgéssel közeledtek Allahhoz. Nagy hangsúlyt kapott életükben az Allahra való hagyatkozás (tavakkul), a szívük el volt telve őszinte odaadással, istenfélelemmel. Túlzásokba mégsem estek, hiszen tudták például hogy helytelen a vagyonról való teljes lemondás. Allah azt mondja a Koránban: „Ne hagyd a kezedet a nyakadhoz bilincselve, ám ne is tárd ki teljes kitárással, nehogy ott ülj megvetetten kisemmizve!" (Korán 17: 29)

Ha valaki mégis túlzásba esett – ami ritka jelenségnek számított – azt a Próféta nem hagyta szó nélkül. Történt, hogy hárman kevésnek találták magukra nézve a Próféta istenszolgálatát és egyikük elhatározta, hogy egész éjszaka imádkozni fog és nem fog aludni. A másik elhatározta, hogy megszakítás nélkül fog böjtölni, a harmadik pedig nem akart megházasodni. Amikor ez a Próféta tudomására jutott, kijelentette: „Mi lelt egyeseket, hogy ilyenek mondanak? Én rendelkezem a legtöbb (vallási) tudással köztetek, és én vagyok közöttetek legistenfélőbb. Én bizony imádkozom, de alszom is; böjtölök, de szünetet is tartok a böjtben, és nősülök is. Nos, aki más után vágyik, mint az én Szunnám, az nem tartozik énhozzám!” (Al-Bukhárí és Muszlim)

látogasd. www.mohamed.hu